"Árnyék mögött Fény ragyog,
nagyobb mögött - még nagyobb,
amire nézek: az vagyok."
( Dr. Gyökössy Endre )

2012. december 11., kedd

Szögek a kerítésben





Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel. Az első nap 37 szöget vert be a kerítésbe. A kövekező hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerűbb volt uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe. 

Végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egy szöget sem kellett bevernie a kerítésbe. Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki, hogy aznap egy árva szöget sem vert be a kerítésbe. Az apja azt mondta neki, húzzon ki egy szöget minden egyes nap, mikor nem vesztette el a türelmét, és nem veszekedett senkivel sem. 


Teltek a napok, s a fiú végre azt mondhatta az apjának, hogy kihúzta az összes szöget a kerítésből. Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki:

- Fiam, szépen viselkedtél, de nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben; soha többet nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha veszekszel, összeveszel valakivel, és valami csúnyát mondasz neki, megsebzed; egy ugyanolyan sebet hagysz benne, mint ezek a lyukak itt. Hátba szúrhatsz egy embert, majd kihúzhatod a kést a hátából, az örökre seb marad. Akárhány alkalommal is kérsz bocsánatot, a seb ott marad örökre. A szóbeli, verbális sértés ugyanakkora fájdalmat okozhat, mint a testi, fizikai.

A barátok ritka ékszerek, akik megnevettetnek, bátorítanak. Készek meghallgatni, mikor szükséged van rá, támogatnak, és feltárják számodra a szívüket. Te a barátom vagy, és ezért megtisztelve érzem magam. Ha tudod, bocsásd meg nekem azokat a lyukakat, amiket a kerítésedben hagytam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése